Bevezetés

2011. szeptember. 28.

Zoe Samantha Richardson vagyok, csak egy átlagos lány egy hatalmas nagyvárosból. Holnap végre 18 leszek és mehetek vissza Londonba, otthon édes otthon. Bár nem sokra emlékszek, de sokkal jobb lenne ott. Csak öt évet éltem ott, de tudom, hogy én oda tartozok nem ebbe az amerikai városba, ahol nem nagyon merek este kimenni, mert félek hogy leütnek. 

New York-ba ragadtam a nagyszüleimmel, mivel anyuéknak lezuhantak a magán géppel. Ez történt akkor amikor öt éves voltam. 13 éve élek a öregekkel, nagyon fontos a jó családi kapcsolat, ezért gyűlöljük egymást. Néha úgy érzem magam mint Hamupipőke, csak én nem érek rá, hogy várjam a lovagomat, aki megment. Amúgy is hősök, lovagok csak a mesék csodálatos világába vannak, ln meg a kegyetlen, rideg valóságban élek, tengetem a minden napjaimat. Amúgy is mire ida talál nekem már rég végem. Cselekszem magam.
Mindent elintéztem, az iskolával lebeszéltem, hogy levelezőn folytatom, a repülő jegy, már több hónapja le van foglalva a holnap reggel induló járatra, be van pakolva, már csak várni kell a holnap reggelt. Cuccaim nagy részét már átküldtem a tengeren, nem sok mindenen maradt itt. Azok is csak ruhák, de szerencsére bele fért két bőrödbe. Amúgy a drága nagyiék nem is tudják, hogy elmegyek, de szerintem öröm táncot fognak járni, már ha egyáltalán észre veszik.

Még azt sem engedték meg, hogy legyen saját telefonom vagy laptopom. Jó mondjuk titokban van, de én jó kislány vagyok, aki megállás nélkül a szobájába tanul. Nem lóg ki az ablakon és nem jár titokba bulizni. Ugyan, profi vagyok már az ilyenekben.

Azt nem is mondtam, hogy az iskolába egy köz utalt személy voltam vagyok leszek, barátom egy sem volt. Azt mondták, hogy aki engem ismer, barátkozik velem meghal. Sőt aki a közelembe kerül megölöm, ezért is nincsenek szüleim. Sajnos erre rá kell cáfolnom, mert nem voltam ott a gépen, és még az öregek is élnek. De nem nagyon zavart, mert Pandora kicsi korom óta velem van. Neki elsírhatom minden bánatom az a legjobb, hogy még válaszol is. Anya vette nekem, mert sokat kellett már akkor is utazniuk. Dadákkal nem akartam beszélni, így szerzett nekem egy társat, akivel megoszthatom a történeteim, meg gondolataim. 

Szóval rettegj London, mert jövünk.